"A vallásos ember és a teológia természetes módon követi a tudomány fejlõdését. Az új paradigmák, mint a 20. században a relativitáselmélet, a kvantummechanika, a genetika és az õsrobbanás nyomán az embert izgató végsõ kérdések közül néhányat új alakban lehet megfogalmazni és megválaszolni. A tudomány fejlõdése, az új felismerések nem rendítik meg a vallásos ember világszemléletét, inkább árnyaltabbá, teljesebbé teszik. A világegyetem és az élet eredetére, az emberi szabadság, valamint a jó és a rossz mibenlétére vonatkozó kérdések mai megfogalmazásai és a megfelelõ válaszok egészen máshogy festenek, mint a száz évvel ezelőtti változatok. Végleges válaszokban e végsõ kérdések jellegénél fogva nem reménykedhetünk, de a többet tudás, az alaposabb ismeretek is segíthetnek abban, hogy a vallásos ember hite mélyülhessen, közelebb juthasson Istenhez."/VÉGH LÁSZLÓ:Természettudomány és vallás/



PIERRE TEILHARD DE CHARDIN (1881-1955), francia jezsuita szerzetes, századunk kiemelkedő gondolkodója. Életműve világszerte ismert, mert halála után példátlan gyorsasággal terjedtek el a számtalan tanúságtételt és vitát is kiváltó eszméi. Jelentős eredményeket ért el a múlt tanulmányozásában és rokonszenves perspektívát vázolt fel az emberiség jövőjét illetően. Tudományos reputációja, hitéhez való töretlen hűsége nagy érdeklődést keltett mindazok körében, akik bíznak az ember jövőjében és meg akarnak szilárdulni keresztény hitükben.


PIERRE TEILHARD DE CHARDIN

Út az Ómega felé: A Nagy Döntés

"Az Emberiség fajként viselkedik – valami révén önmagában van, sajátosan jellemzi őt. Tehát egészében véve az Emberiség is alá van vetve egy határozott fejlődési ciklusnak, akárcsak az egyes emberi egyének fejlődése. Ennélfogva minden gondolkodó ember szembe találja magát egy olyan problémával, amelynek fontossága nyilvánvaló a mi kollektív életünk szabályozása és irányítása szempontjából. Mindegyik zoológiai csoport elkerülhetetlenül leír egy-egy növekedési pályagörbét, amely jelzi létezését. Jelenleg hol tart az emberi faj? Másképp kifejezve: a minket körülvevő többi ághoz viszonyítva, a jelen percben “filétikus” fejlődésének milyen fázisába jutott az Emberiség az élet fáján?"


Szocializálódási pont

"A Történelem előtti kor tanulmányozása azt mutatja, hogy kezdetben az Ember bizonyára kis, független csoportokban élt. Aztán kapcsolatok keletkeztek, először családok, majd törzsek között. Ezek a viszonyok bonyolódni kezdtek. A “csiszolt-kőkorszakbeli forradalmi korban” megszilárdultak és területi alaphoz kötődtek ezek.a kapcsolatok. Ezer és ezer éven át lényegében ugyanolyan maradt ez a rendszer: a sokféle társadalmi külsőség ellenére bizony a földtulajdon maradt a szabadság eredeti formájának is jelképe és óvóhelye.. De lám csak, egy évszázad óta szemünk láttára történik valami ellenállhatatlan átalakulás. A “totalitárius” politikai rendszerekben, - melyeknek túlzásait bizonyára helyesbíteni fogja a jövő, de mély törekvéseit és intuíciót kétségtelenül ki fogja élezni, - azt tapasztalja a honpolgár, hogy súlypontja lassacskán eltolódik, vagy legalábbis igazodik a saját nemzeti vagy etnikai csoportjának tengelyéhez. Nincs szó arról, hogy primitív és jellegtelen kulturális formákhoz térjünk vissza. De határozott szociális rendszer jelenik meg, s ebben már a tudományos szervezés geometrikailag rendezi a tömegeket és minden egyén számára sajátos szerepet akar jelölni. Ez a jelenség a modern világ egyik legjellemzőbb vonása. Sokféle részletmagyarázatot szoktak találni: a gazdasági viszonyok automatikusan bonyolódnak; a Föld zárt felszínén préselődik össze egy olyan élő tömeg, amely szakadatlanul kiterjed, - és még sok más okot szoktak emlegetni. Az ilyen és hasonló külsődleges folyamatoknak természetesen megvan a maguk szerepe a rajtunk végbemenő eseményekben. De, ha e jelenség egyetemességét és lényegét tekintjük, akkor csakis mélyre nyúló átalakulásként értelmezhetjük, vagyis mint az emberi állapot nagy dimenziójú változását, amelynek okát az összehasonlító biológia jelzi számunkra. A világot ma felkavaró hatalmas szociális zavarok szemmel láthatóan mutatják, hogy az Emberiség is elérkezett egy olyan korszakhoz, amikor minden faj – biológiai szükségszerűséggel – kell hogy rendezze elemeit. Azt tapasztaljuk, hogy bennünk az Emberiség már kritikus szocializálódási pontjához közeledik."


Új szellemi dimenzió

"Most pedig már a pszichológiai következményeit vizsgáljuk annak a Nagy Döntésnek, amelynek alapján - ahogy fentebb kifejtettük - az Emberiség összpontosuló tudatú Világegyetemhez kezdi hozzámérni csoportosulását, egyetemesen és megszokott módon kezd szervezkedni ilyen látásmód szerint. Előre is milyennek tételezhetjük fel ennek a változásnak belső következményeit? Gyakorlatilag az Ember mindeddig jóformán úgy élt, hogy nem elemezte véges-végig azokat a feltételeket, amelyet elvár erőfeszítésének jogossága és kibontakozása. Tett-vett napról-napra, többé-kevésbé közeli és határolt célokért, inkább ösztönösen, mint ésszerűen. De feszültté, szilárddá és meleggé válik körülötte az atmoszféra. Az Ember felébred, megsejti "az egyetemes egyesülés" irányát és ezzel új élethullám hatol legparányibb tettébe, leghalványabb vágyának idegszálaiba és velejébe. Minden fénybe borul. Minden kitárul. Mindent átjár az abszolút egyedül lényeges íze-zamatja. Sőt még más is történik: minden őt életre kel a jelenlétnek és szeretetnek árjától; az a szeretet ez, amely a személyivé alakítás legfelső pólusából áramlik, fenntartja és táplálja az összpontosuló egyedek kölcsönös rokon vonzódását. Ha egyszer már belekóstoltunk ebben az atmoszférába, hogyan fordulhatnánk vissza és viselhetnénk el egy más éghajlatot? ... - A létezés értékeinek egyetemes és visszafordíthatatlan újrarendezése: megint ez a két jelző (de most már nem a látás, hanem a cselekvés területén) mutatja, hogy túl minden ideológián és rendszeren egy új és felsőrendű erőtérbe, új szellemi dimenzióba jutottunk."



Ferenc pápa
2013.07.01.

„Jézus földi élete során nem volt „távvezérelt” Ige. Meg kell tanulnunk mind jobban hallgatni lelkiismeretünk szavára!”
Magyar Kurír