Mádl Dalma

Jn 13,35-...hogy szeretettel vagytok egymás iránt.

"Ajándék, hogy kaptam szemet, amellyel észreveszem, hol kell segíteni. Ezért csak a Jóistennek lehetek hálás, s ezt az adottságot ki kell használnom. Ahogyan azt is, hogy könnyen szót értek a gyerekekkel. Mivel nem tanulhattam tovább, a középiskola után alkalmam volt gyermekkórházban dolgozni, ami nagy segítség a velük való kapcsolatteremtésben. S azért tudom őket az ölembe venni, mert úgy éreztem, az unokámat emelem fel, s szükségük van a jó szóra."

"A mai társadalomban is odahajolnak az emberek a másikhoz. S többször megtapasztaltam, hogy akinek adunk, szintén adni szeretne, mert ő is kapott valamit. Nem tőlem, személy szerint, hanem egy másik embertől. Sőt, a szegény sokszor könnyebben, szívesebben ad. Van, aki bedobja a perselybe az utolsó két fillérjét is. Ma is segítenek az emberek, és ez a legfontosabb."


Böjte Csaba testvér

Mt 7,20 - Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.

Csaba testvér szavai:
"... dévai gyermekvédelmi tevékenységem során Isten nagyon sok kedves gyermekkel, munkatárssal, jótevővel ajándékozott meg. Nincs két egyforma ember, gyermek, mindegyik Isten áldása, ajándéka. Az évek alatt voltak megrendítően szép percek, de csontig vágó nehéz pillanatok is. Megtapasztaltam Isten kézzel érinthető közelségét, de a marék porból született lényem behatároló korlátait is. Szívemben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép »kalandba«, és megengedte, hogy nem a test és a vér kívánságából, hanem az ő szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem.
Szeretném a magyarság figyelmét az élet felé fordítani. A gyermeki élet pedig maga a csoda. Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni - Istennel való találkozás. Jézus azt mondta: aki egyetlent is befogad a legkisebbek közül, engem fogad be."


Nemadomfel Együttes

Ter1,31-Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.

Hisszük, hogy az Ő küzdelmükben rejlő erkölcsi tőke gazdagíthatja a társadalmat és tiszteletet, megbecsülést vívhat ki a hátrányos helyzetben élők számára. Ezekre a hiteles példákra szüksége van annak a magyar társadalomnak, amelyben a depresszió, az alkoholizmus, a kábítószer használat, stb. mind-mind egyre komolyabb problémát jelent. A nehézségek idején minden embernek szüksége van a a bátorításra, a "Nem adom fel! lelkületre", és nincs aki hitelesebben képviselhetné mindezt, mint a hátrányos helyzetben lévő emberek.


Balczó András

2Tim 4,7 -... a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.

Én mindig nagyjából ugyanazt mondom. Miért vagyunk a világon? Van-e rá megoldás? Van-e értelme az életnek? Én ezt a szerény köröcskét járom körül. Jó lehet biztos vagyok benne, hogy a kérdés mindenkit izgat. Legalábbis életének bizonyos szakaszaiban. Van-e jogos és égető szükség, amit másnál pótolnunk kötelesség? Vagy nincs? Érdemes-e az embernek a tejre azt mondani, hogy fehér és a koromra, hogy fekete. Akkor is, ha emiatt az állásunkat veszélyeztetjük. Az, hogy az életemet veszélyeztessem a 2*2 = 4 mondása által, az még nem fordult elő. Remélem, hogy nem is fog előfordulni. Csak tudom, hogy akkor fogok hibát elkövetni, ha az életem megőrzése kedvéért elkezdek valami egyéb számot mondani, mint 4 erre a nagy találós kérdésre, hogy mennyi 2*2.


Szabó Gyula

„Álmodtam a csillagokat az égen”

Arra figyeltem, hogy a szerepet eljátsszam, hogy az „ügyet” szolgáljam. Soha nem az én figurám volt fontos, hanem a közös elképzelés.


Sillye Jenő

Zsolt 47,2-...zengjetek Istennek ujjongó éneket!

Ebben a műfajban nem kellenek sztárok, itt az egyetlen sztár maga Jézus Krisztus, az Üdvözítő, ide az emberek csak szolgálni kell hogy jöjjenek. Ezért úgy érzem, a hivatásos zenészvilág és miközöttünk mindig megmarad egy fal, mert mi más úton járunk. Nem is szeretnék az ő útjukra térni, inkább a magamén továbbjárkálni.



Ferenc pápa
2013.07.01.

„Jézus földi élete során nem volt „távvezérelt” Ige. Meg kell tanulnunk mind jobban hallgatni lelkiismeretünk szavára!”
Magyar Kurír